ldősek lapja

Nemcsak a 20 éveseké a világ, nyugdíjasok

logo.jpg

Akik 1970 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi
hollywoodi
mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!


Gondolj csak bele, 1970 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy

életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,
sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a
gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és
vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi
furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak
felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért
az nem volt semmi.


Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan

az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak
hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk
és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy
mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli
kiserdőkben
játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a
sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört
valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem
pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.


Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,

az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak
bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged
mindenki
Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)


Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap

tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on
edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a
zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek
bele),
az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt
vagyunk.


A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont

"bedeko"-nak
hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt
ittunk,
ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból
készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a
fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a
baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan
nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64
tévécstornáról,
műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról,
Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.


Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az

utcán, a
focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet
megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és
nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.


Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán

fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig
begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még
volt
egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt
csináld,
amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta
rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a
játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más
játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen
megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy,
mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott,
nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon
a
szülőknek.
Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha
vétkeztünk,
szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a
bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.


Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok

értetlenül mosolyognak. "




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 122
Heti: 435
Havi: 1 875
Össz.: 758 700

Látogatottság növelés
Oldal: Régebbi emlékezés
ldősek lapja - © 2008 - 2024 - naplemente.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »