A szertartás elõtt küldöttség megy a menyasszony keresztszüleiért, ott hangzik el.

Tisztelettel lépünk e házba,
Az ég áldása szálljon minden lakójára!
A házigazdától bocsánatot kérek,
Hogy tisztes házába belépni merészlek.

Jövetelünk okát elmondom röviden:
Nagy ünnepség van nálunk készülõben,
Melyre a násznagyurat általunk hívatja
A võlegény, a menyasszony és az õ kedves anyja, apja,

Ki a római katolikus templomban tartja esküvõjét,
És saját házában a menyegzõjét.
Szíveskedjenek nálunk megjelenni,
A vacsora után a táncban is részt venni!
Tus!
Menyasszony búcsúztató

Uraim gyerünk, hiszen készen van a szabás,
Csak egy pár óráig tart már a mulatás.
Úgy látom, itt mindenki vígan vagyon,
Csak a võlegény úr szomorkodik nagyon,
Hogy hû párja nincsen.
Én tehát kimegyek, és a magyar szüzek közül
Neki egyet keresek.

Visszajön a kis koszorúslányokkal karonfogva

Én innen kiindultam, odakinn mulatoztam,
A võlegény úrnak ezen szüzeket behoztam.
Most már arra kérem a võlegény urat,
Nézzen a szemükbe,
Melyikükkel volt egy pár napig jegybe?
.........

Az én fáradozásom tehát hiába esett,
Mert a võlegény úrnak ezen szüzek nem tetszettek.
Én tehát kimegyek, és a magyar szüzek közül
Neki egy szebbet keresek.

Visszajön a nagyobb koszorúslányokkal karonfogva.

Én innen kiindultam, odakinn mulatoztam,
A võlegény úrnak ezen szüzeket behoztam.
Most már arra kérem a võlegény urat,
Nézzen a szemükbe,
Melyikükkel akar fellépni a szent hitre?
.........

Az én fáradozásom tehát ismét hiába esett,
Mert a võlegény úrnak ezen szüzek sem tetszettek.
Én tehát harmadszor is kimegyek,
S a magyar szüzek közül neki egy legszebbet keresek.

Visszajön a menyasszonnyal karonfogva

Én innen kiindultam, odakinn mulatoztam,
Hegyet-völgyet bejárta,
Míg a szüzek táborát feltaláltam.
Midõn e szûznek fején a koszorút megláttam,

Megragadtam és a võlegény úrnak behoztam.
Most már arra kérem a võlegény urat,
Nézzen a szemébe,
Vele volna e célja fellépni a szent hitre?
..........

Võlegény, menyasszony, te vagy ékes pár,
Összekeléstekben nincsen semmi kár.
Vidám elmém azon gondolkodik,
S nyelvem azon jár,
Hogy bõ áldást mondjon rátok immár.

A továbbiakban a búcsúztató versszakai közt a cigány zenél, s addig a menyasszony a võféllyel lassan körbefordul.

Búcsúzik a menyasszony édes szüleitõl,
És forrón szeretett jó testvéreitõl.
Szólna, de nem tud, látom bús arcáról,
Elmondom tehát én, mit elméje gondol

Vajda! Hegedûdnek álljon meg zengése!
Sarkantyúnak is némuljon pengése!
Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,
Legyünk csendességben, míg lészen végzése!

Elsõben is atyám, szóm hozzád fordítom,
Búcsúzó beszédem zokogva indítom.
Szívemet szívedre együvé szorítom,
S így valamennyire kedvünket újítom.

Köszönettel veszem a te jóságodat,
Megmutattad nekem atyai voltodat,
Fölnevelésemet, ápolgatásomat,
És hogy engem meg nem vetettél, leányodat.

Úgy szálljon rád az égnek áldása,
Valamint esõnek égbõl hullása.
Széles e világban ne legyen mása,
Soha víg kedvednek ne legyen bomlása

Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Édes jó atyádnak add oda kezedet:
Kedves édesatyám, a te hûségedet
Fizesse meg Isten! Csókold meg most õtet!
..........

Ha az apa már nem él, a következõ szöveg hangzik el:

Jaj, miként indítsam szólásra nyelvemet?
Ó, hogy is kezdjem meg búcsúvételemet?
Ó, hogy is kezdjem meg nehéz búcsúzásom,
Mert akit keresek, azt sehol sem látom.

Mert az én édesapám távolesett tõlem,
Mert a halál angyala elrabolta régen.
Ó, halál, miért ejtettél ily keserû gyászba?
Mért is nem gondoltál énrám, az árvára?

Ó, nagy a fájdalmam, hullanak könnyeim,
Hogy nem hallhatod meg búcsúbeszédeim!
Ne haragudj édesapám, hogy tehozzád szóltam,
Hogy síri álmodat így megháborgattam.
Legyen béke, nyugodalom a te sírod felett,
Ezt kívánja, ki téged szeretett.
...............

Kedves jó szülõanyám, hozzád is szólok már,
Mert tudom, szíved ma tõlem búcsút vár.
Már a letett hitem tõled mindjárt elzár,
Kívánom, életedben ne érjen semmi kár.

Megmutattad hozzám nagy szeretetedet,
Csaknem kiontottad anyai szívedet,
Nem kíméltél értem semmi költségedet,
Sok szükségemben segítettél engem.

A te énirántam való jóságodért,
Csecsemõkori dajkálásomért,
Sok fáradozásodért, nagy szeretetedért
Adjon az Isten a mennyben méltó bért!

Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Édes jó anyádnak add oda kezedet:
Kedves édesanyám a te hûségedet
Fizesse meg Isten! Csókold meg mos õtet!

Ha az anya már nem él, a fenti szöveg hangzik el megfelelõen módosítva
...........

Kedves testvéreim, álljatok elémbe,
Mert keserves könnyek áradnak szemembe.
Nehezemre esik búcsúzni tõletek,
Mert sok boldog napot töltöttem veletek.

Ha valaha bármit is vétettem tinéktek,
Most hát testvéreim, megengedjetek!
Nem tudom, mártok-e egy tálba veletek,
Azért engem végképp el ne feledjetek!

Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Édes testvéreidnek add oda kezedet:
Kedves testvéreim a ti hûségteket
Fizesse meg Isten! Csókold meg most õket!
............

Kedves leánytársaim, akikkel
Együtt nyíltam az élet mezején,
Virágfüzéretekbõl immár kilépek én,
Mert másfele tér utam az élet tengerén.

Ahány csepp víz vagyon a tenger vizében,
Ahány fûszál vagyon a világ mezején,
Ahány bimbó virágzik a Flóra kertjében,
Annyi áldás szálljon rátok életetekben!

Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Jó leánytársaidnak add oda kezedet:
Kedves leánytársaim, a ti hûségteket
Fizesse meg Isten! Csókold meg most õket!
..........

Isten veletek alsó és felsõ szomszédaim,
És kik jelen vagytok, rokonaim, barátaim!
Bocsássatok meg, az Istenre kérlek,
Ha valaha bármit is vétettem tinéktek!
............

Tisztelt násznép! Halljunk egy pár búcsúszót
Mielõtt itt hagynánk e tisztelt házat!
Mert illõ, hogy mielõtt ily útra indulunk,
Isten s ember elõtt híven beszámoljunk.

Kedves menyasszonyunk is ily módon szólna,
Ha szíve érzelmétõl most szavakhoz jutna.
Elmondom tehát én, mit elméje gondol,
Ilyformán szólna, látom bús arcáról.

Hosszú az én utam, melyre most indulok,
Azért ó, Istenem, tehozzád fordulok.
Tõled buzgó szívvel kegyelmet esdeklek,
Mert segélyt és áldást csak tõled nyerhetek.

Kérlek, ó, ne hagyj el keserves sorsomban,
Szent fiaddal együtt állj mellettem nyomban,
Mert most változik meg életemnek útja
Vagy sírig örömre, vagy örökös búra.

Hozzátok fordulok, édes szüleim
És kik jelen vagytok, rokonaim, testvéreim:
Kísérjetek ti is az Isten házába,
Kérjétek az Istent értem imádkozva,
Hogy szent áldását adja szent házasságomra!

Induljunk el a szentháromság nevében!
E hosszú utamon vezéreljen Isten!

Most már átadom a menyasszonyt
A võlegény kezébe:
Erre úgy vigyázzon, mint a két szemére,
Hogy végtére valami baj s veszély ne érje!
Tus!

Az esküvõrõl hazatérõ ifjú párt, ill. násznépet egy meglett férfirokon fogadja borral, pálinkával, tósztot mondva, a szakácsnõk pedig rizst szórnak bõ gyermekáldást idézendõ az ifjú párra, s az egész násznépre.

Tálalásra

Megtekintettem a konyhán mindeneket,
Sorjába vizsgáltam az összes étkeket,
Hisz kötelességem ez, mert vagyok mestere,
A mi örömapánk rendelt engem erre.
Tessenek hát, uraim, helyre telepedni,
A zenészeknek is lehet melegedni.

Az elsõ fogás lesz bagolynyerítés,
Utána jön majd a kemencenyögés,
Csibeordítás, borjú köhögés,
A végén megérkezik az üres kocsizörgés.

Egy öreg sündisznó lesz bepácolva,
És egy göthös bolha lesz nyársra húzva.
Sült pecsenye helyett egy nagy fejsze foka,
Háromszáz esztendõs keréknek az agya.

Most már nem tréfálok, megyek a konyhára,
Sok jó ételeknek drága illatára.
Majd megjelenek mindenek láttára,
Ha elõbb nem, majd szilveszter napjára.
Tus!

Az ételeket a võfélyek hordják fel, s a különbözõ ételekhez a többi võfély mondja a verseket

Leveshez

Érdemes vendégek! Nem üresen jöttem,
Étellel terhelve vagyon mindkét kezem.
De mielõtt hozzányúlnának a kanálnak,
Buzgó szívvel hálát adjanak az Úrnak!

De hogy én itt most már tovább ne papoljak,
És a forró táltól sebeket ne kapjak,
Vegyék el kezembõl e forró tálat,
Melyet az ujjaim tovább már nem állnak.

A hátam mögött is még vagy húsz legény vagyon,
Azoknak a kezét is süti igen nagyon.
Ne tántorogjon hát most elõttem senki,
Mert a nyakát hamar leforrázom neki!

Itt van tehát a leves, melyet adott a jó hús,
Azért most senki szíve ne legyen bús!
Nosza, muzsikusok, szóljon hát a víg tus!
Ezzel dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Leveshúshoz, tormához

Gyenge borjúhús ez, mit hozok tormával,
Csak harminc tavasszal járt az anyjával.
Gyengesége miatt a szénát nem ehette,
Szegény gyenge állat csak a korpát nyelegette.

Ezért a tormáért jó sokat fáradtam,
Magyarországot széltébe-hosszába bejártam.
Ezt a keveset is a Luktában ástam,
Szerencsémnek tartom, hogy reá találtam.

De ez erõs étek csak való magyarba,
Nemigen fér ebbõl a német gyomrába
Lesz még több étek is, csak ne siessenek,
Ez erõs étekbõl keveset egyenek!

Tessék hát a tormát gyenge borjú hússal,
Erre kínálhatja társát ki-ki borral.
Egyék hát uraim jó apetitussal,
Ehhez is tartozik zenészünk egy tussal!
Tus!

Az utolsó két versszakot - érthetõen - nem mindig mondták Károlyfalván.

Borhoz

Halkan hallgassék a vendég,
Jézus neve dicsértessék!
Nem csoda, hogy a bort én szeretem.
Mert Borbála napján a pincében születtem.

Apám kántor volt, nagyapám kefekötõ,
A jó bort csapjából itta mind a kettõ.
Az én gégémen egy csepp is, ha lefolyna,
Sírjában mindkettõ megfordulna.

Fejem szédül, forog velem az egész világ,
Kívánok Násznagy uraméknak
Szerencsés, jó mulatozást!

Te meg, cigány, húzd rá egy jó magyar nótára,
Hadd verjem össze vígan a bokámat!
Ez kell a magyarnak, nem a szocializmus
Orosznak való az, verje meg a Krisztus!

(Szocializmus korabeli változat:
Ez kell a magyarnak, nem a kapitalizmus
németnek való az, verje meg a Krisztus!)

Káposztához

Paradicsomkertbõl éppen most érkeztem,
Mely gyönyörû kertnek gyümölcsébõl ettem.
Mivel hogy én ottan sokat kertészkedtem,
Szép fejes salátát bõven termesztettem.

Szárma és káposzta az étkek vezére,
Nemes magyar hazánk, országunk címere.
Még a miniszternek is gondja vagyon erre,
Áldott föld, ahol terem a gyümölcse.

Többet nem dicsérem, dicsérje meg magát,
Mert belevágtam egy fél oldal szalonnát,
Tizenkét disznónak elejét, hátulját,
Keresse meg benne ki fülét, ki farkát!

Mivel pedig mostan a káposzta itt vagyon,
Ki-ki az evéshez jóízûen fogjon,
Hogy restsége miatt senki éhen ne maradjon,
S azután elémbe panaszokat nyújtson!
vagy
Fogyasszák a vendégek jó apatitussal,
S a zenész ehhez is tartozik egy tussal!

Pecsenyéhez

Valójában fasírthoz, rántott húshoz

Pecsenyét is hoztam, mégpedig kétfélét,
Behoztam a kakast és vele a jércét.
Hogy jutottam hozzá, mindjárt elmesélem,
Figyeljenek énrám türelemmel, kérem!

Szaladgált a kakas a jérce nyomába,
Én meg fogtam magam, futottam utána.
Megfogtam mindkettõt hamar szerencsésen,
Leöltem õket és leforráztam szépen.

Lábukat szépecskén össze is kötöttem,
Aztán egy tepsibe belegyömöszöltem.
Szép piros barnára sült meg ott a bõrük,
S lett királynak való pecsenye belõlük.

Nyúljanak utána, ízes a falatja,
Tessék Násznagy uram, bátran kóstolhatja!

Másképpen:

tt hozok sülteket, számtalan sokfélét,
Azért köszörülje ki-kIi jól meg kését,
Hogy el ne csorbítsa a tányérja szélét.
Húzza kend meg komám rekedt hegedûjét!

Nincs párja étkek közt a jó pecsenyének,
Mert ez vidámságot okoz az elmének.
Õsatyáink miért voltak olyan vének?
Miért? Mert borral és pecsenyével éltek.

Tessék hát uraim, vegyék el kezembõl,
És jó darabokat metéljenek ebbõl!
De bort is igyanak, ebbõl aki eszik,
Mert ha bort nem iszik, hanem megöregszik.
Tus!

Tortához, süteményhez

Szél a morvát összehordta,
Egy péklegény tejjel mézzel összegyúrta,
Közepébe ezt a szép virágot szúrta,
S azt mondta, hogy ennek igaz neve: torta.

Midõn szemembe tûnt szép, ékes formája,
Hírtelen azt hittem, hogy a võlegény új hálósapkája.
De mikor megtudtam, hogy drága sütemény,
Hogy hát felhozhassam, vigyázva jöttem én.

Nem is lett hibája, ím hát én fölteszem,
Kedves menyasszonyunk hogyan örül ezen!
Midõn megízleli, és kedvesét kínálja,
Minden bút feledve csókra áll a szája.

Most már banda, te is ráhúzhatod!
Kaptok érte reggel hagymaszárat, hatot!

Egy másik võfély a süteményhez mond néhány sort. A kettõ egymás után hangzik el.

Itt a fáin lisztbõl készült jóféle sütemény:
Nincs benne ánizs, se mustár, se kömény,
Cukorral vegyítve nem is igen kemény.
Aki ilyenen él, nem bántja a köszvény.

Kásapénzhez

Régen nem torta, és sütemény volt az édesség a lakodalomban, hanem tejberizs, azaz tejbekása. A kásapénzt maguk a szakácsnõk vagy egy szakácsnõnek beöltözött fiú gyûjti bekötött kézzel, tejfölös fakanállal, a vendégeket tréfásan betejfölözve. A kásapénzt a szakácsnék majd beteszik a kontyolópénzbe. A verset az elsõ võfély mondja.

Halljunk szót uraim! Megesett a nagy baj!
Szakácsnénk szájából hallik siralmas jaj.
Szegény szakácsnénk, miközben a kását kevergette,
Egyik kezét valahogy megégette.

Nagy fájdalmában szinte ájuldozik.
Két vén cigányt el is futtattam doktorért,
De annak pénz kell ám, és pedig nem kevés.
Nyúljanak hát erszényeikbe,
Hogy szegény szakácsnénk maradjon életbe!

Cigánypénzhez

Tisztelt násznép! Újra más rossz hírt jelentek:
Miközben a hangászok öltözködni mentek,
Szerszámaikra nagy szél surrant,
Majd mindrõl a húr lepattant.

Így nem muzsikálhatnak. De mi ne táncoljunk?
A nyoszolyólányokkal gyökeret áruljunk?
Az volna ám még egy furcsa lakodalom!
Már köszönöm szépen, én ezt nem javallom.

Azért kérem, hogy erszényt nyissanak,
A hangászoknak borravalót adjanak!

Másféleképpen:

Nagy baja esett a Ginyu népének:
A prímásnak elszakadt a húrja,
Nagy bánatában majd a földet túrja.
A kontrás elesett, betörte az orrát,
Földbe verte drága jó szerszámát.
A bõgõs is elesett,
A bõgõt széknek nézte, és beletelepedett.

Így hát zenészeink nem muzsikálhatnak,
Vájkot vetni mennek, azon tanakodnak.
De ha zene nincs, mi mellett mulatunk?
Nekiállunk, aztán tollat fosztunk?

Én inkább azt mondom, a zsebünkbe nyúljunk,
És a zenészeknek egy pár forintot adjunk!
Ettõl a szerszámok újra meggyógyulnak,
És úgy húzzák majd megint, mint a parancsolat!
Tus!
Ha a sárospataki Ginyu nevû cigány bandája zenélt, akkor ezt a verset mondták, és esetleg máskor is "Nagy baja esett a Fáraó népének..." kezdettel. (Cigány már régen nem zenél a lakodalmakban, manapság már szalonzenekar húzza.)

Régebben éjfél elõtt a menyasszony a keresztanyja házába ment át átöltözni a menyecskeruhába, s ott is trakta, kínálás várta a kísérõket.

Kontyolásra

Álljanak utamból kedves vendégeink,
Mert nem voltak hiába lépteim, tetteim!
Ím itt áll elõttünk az ékes menyasszony,
Hogy menyecske fejével elõször mulasson,
A táncból mindenkinek juttasson.

Táncoljon vele mindenki egy kurtát,
Csak vigyázzanak, hogy le ne tapossák
A cipõje sarkát!
Gondoljanak arra, hogy jó drágán csinálták!

Én kezdem a táncot, utánam a násznagy,
A többi még ráér. Addig menjenek haza,
A sok százasokért!
Húzd rá cigány az új ékes párért!
Tus!

Másképpen:

Álljanak az utamból tisztelt vendégeink,
Mert nem voltak hiába lépteink,
Az olyan igaz, mint száz fillér egy forint.

Im itt áll elõttünk az ékes menyasszony,
Hogy menyecske fõvel elõször mulasson,
Minden vendégnek egy-egy táncból juttasson,
Az ajándékból pedig bölcsõt csináltasson.

Táncoljon vele mindenki egy kurtát,
De le ne tapossák a cipõje sarkát,
Gondoljanak arra, hogy jó drágán csinálták,
Aztán tömjék meg bankóval a markát.

A nyoszolyó asszonynál a tányér,
Én kezdem a táncot, utánam a násznagy,
A többi még ráér.
Addig menjenek haza sok forintosokért,

Húzd rá cigány az új ékes párért!

A verset az elsõ võfély mondja, s a nyoszolyóasszony a menyasszony keresztanyja gyûjti a pénzt. A võlegényre közben fiúbarátai vigyáznak, nem engedik a tánc közelébe, csak mikor elfogytak a táncosok. Akkor viszi ki a võlegény a menyasszonyt ölbe kapva, vigyázva, nehogy kalapot húzzanak a menyasszony fejére, mert az azt jelentené, hogy õ fogja viselni majd otthon a kalapot. A Ginyu cigány ekkor szokta mondani: "Szaporodjatok, mint a csicsóka!"
A pénz megszámlálása után a menyasszony és a võlegény pálinkával és tortával kínálja körbe a vendégeket.

Az éjszaka folyamán a vendégek eltáncolják a virágtáncot és a zsidótáncot. Mindkettõ páros sortánc, a virágtánc lejtõs, forgós, a zsidótánc tapsolós. A strófákat sokszor ismétlik

Virágtánc
Árkolják a károlyfalvi rózsás temetõt,
Engem temessenek bele legeslegelsõbb.
Engemet, meg a babámat
Hogy ne tartson másat magának
Elfogyott a túrós béles, üresen a tál,
János bácsi a kapuban nékem muzsikál.
Énnékem, meg a babámnak,
Hogy ne tartson másat magának.

Zsidótánc

Az öreg zsidónak csak akkor van jó kedve,
Mikor száz forintos bankó van a zsebében.
Akkor azt mondja, jó lesz a bora
Az õ Záli lányának a lakodalmára.
Lakodalmi köszöntõ versek

A gyerekek a vacsora alatt versekkel köszöntik az ifjú párt, viszonzásként csokoládét, pénzt kapnak.

1.
Dínom-dánom lakodalom,
Étel ital az asztalon,
Mulatozás, heje-haj,
Fusson innen minden baj

Dínom-dánom, én nem bánom,
Elmondom a kívánságom,
Menyasszony, võlegény,
Mostan felköszöntlek én.

Kicsi vagyok, de halljátok,
Istentõl mit kérek rátok:
Mához huszonöt évre,
Jöjjünk ismét mind ide!

Hej, még csak akkor örülünk,
Ha majd aranylagzit ülünk!
Istentõl most azt kérjük,
Egészségben megérjük!

Éljen az új pár!
2.
Ó, mint lestem, ó, mint vártam
Ezt a kedves, szép napot,
Amit a jóisten a számotokra
Elhozott.

Mit is mondjak, mit is szóljak,
Hiszen én még kicsi vagyok,
Nem tudok oly szépen szólni,
Mint szoktak a nagyok.

De szívemnek és lelkemnek
Kívánságát elmondom,
Hogy titeket, fiatal pár
A jóisten megáldjon.

Éljen az új pár!
3.
Mit álmodtam az éjjel,
Elmondom tinéktek:
Egy szelíd galambpárról
Szól e rövid ének.

Két aranyos kisgalamb
Összesúgtak, búgtak,
Pici piros csõrükkel
Egyre csókolóztak.

Két aranyos szép galamb,
Szelíd, kedves, édes!
Ó, mily öröm volt látni,
Mily gyönyörû kép ez!

Ennyi volt csak az álmom
A boldog galambpárról.
Nosza, vegyetek példát
A kis madárkáktól!

Ezzel a kis köszöntõm
Végéhez jutok már,
Éljen, éljen sokáig
Boldogan az új pár!
4.
Hejehuja, zeneszó!
Vigalom van nálunk,
Csupa örömben úszik
Mostan a mi házunk!

Az örömbõl hadd vegyem
Én is ki a részem!
Szívembõl üdvözöllek
Drága jó testvérem!

Szép menyasszony vagy nagyon,
S boldog, amint látom.
Lássunk is boldogságot
Mindig az orcádon!

Vedd ki te is a részed
Mindenféle jóból,
Áldjon Isten téged is
Kedves, drága sógor!

Éljen az új pár!
5.
Esküvõre szól a kisharang,
Mint angyal kézben csengõ muzsika,
Boldog szívvel, remegõ lélekkel
Halad a násznép a kicsiny templomba.

Hófehér mirtusz az ara homlokán,
Kicsi mirtuszcsokor az ifjú dalián.
Arcukon boldogság, szívükben remény,
Szent elhatározás: szívemet adom én.

Kicsi fehér kezét erõs férfi-kézbe
Teszi a menyasszony: tiéd lesz örökre.
Életem, szerelmem ezután te leszel,
Együtt megyünk ketten a hosszú életen.

Isten áldásával indulunk, és tudjuk:
Velünk lesz az Isten, aki összehozott.
Hajlékunk: Názáret, kis Jézus, a gyermek,
Munka és imádság és nagy nagy szeretet.

Ez a ti programotok, és hogy teljesüljön,
Fogadjátok tõlem, a kicsi gyermektõl:
Esténként álljatok a kereszt elébe,
S mint ma az oltár elõtt, szorítsatok kezet!

Mondjátok egymásért megbocsátó szívvel:
"Miatyánk Isten, ki vagy a mennyekben..."
Ez begyógyít minden nehéz, fájó sebet,
S egymásé lesz újból megsebzett szívetek.

Nem is mondok többet,
Csak még azt kívánom,
Istent nagyon szeressétek,
S legyetek boldogok!

Szokás még, hogy fiúgyerekek vacsora közben az asztal alá bújnak, s ellopják a menyasszony cipõjét. Pénzért adják csak vissza, a võlegény alkuszik velük, s fizet.
A hazatérõ vendégeket nem engedik el kóstoló nélkül.
Másnap az asszonyok elmosogatnak, a koszorúslányok hazaszállítják a kölcsönadott edényeket (benne kóstolóval), a férfiak, võfélyek lebontják a sátrat, s így jókedvûen együtt töltik még a vasárnapot.

Oldal: Menyasszony Völegény
ldősek lapja - © 2008 - 2024 - naplemente.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat