ldősek lapja

Nemcsak a 20 éveseké a világ, nyugdíjasok

n-faban_orvossag_-_egeszsegmegorzes_gyogyulas_gyogyszerek_nelkul_119844.jpg

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr kis téli zöld meténg és 3 gr orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:

A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük, és amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a fájós részre rákenjük esténként, úgy,hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszirozzuk, teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni. Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.

HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.

Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK: Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu-n





MÁJ ÉS EPE: Nagyon sok bennünk az idegen anyag, sok a különféle vegyszer az élelmiszerekben, volt egy konferencia és ott elmondták, ha továbbiakban is ennyi vegyszeres ételt eszünk, a fehér emberekből csak 7% marad meg a földön.

KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.

Ilyenek: a pemetefű tea, az ezerjófű tea, a gyermekláncfű leveléből készült tea, a rukkola saláta /nagy bevásárló központokban lehet kapni lilás színű saláta/ nagyon keserű, de minden nap a salátánkba keverjünk bele egy kicsit.

HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.

MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.

EPEKŐ: minden este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.

GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60-szor meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomorsavat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni.

A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.

Lúgosításra fehér árvacsalán tea.

A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.

2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

Széklet: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.

Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:

Gyujtoványfű-tea,

mezei katáng virág hígabb széklet

kökényvirág

kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

Hasmenés: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.

Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.

Vadsóskamag nyersen darálva.









Aranyér: Nagyútifüvet zöld állapotában megmosni, megcsipkedni és sűrűre elkészíteni, éjjelre rá kell kenni, még ha belül is van az aranyér, akkor is rá kell kenni. Télen szárított állapotában nem olyan hatásos, mint nyáron, de ha leforrázzuk az 1 csapott evőkanál nagyútifüvet, és utána leöntjük róla a vizet 10 perc állás után, ugyanúgy használhatjuk, mint zöld állapotában.

Izület: pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

Rheuma: réti legyezőfű

Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az izületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, yírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/.

Lábizzadás, vagy körömgomba, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

Magas vérnyomás: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van.

Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.

Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

Baloldali hátsófali szívinfarktus elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett.

Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea.

65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark te egy nap két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.

Vashiány: szederlevélből készült tea a legjobb.

Immunerősítés: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.

Prosztata: Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.

Klimax: Ösztrogénhiány ? cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.

Női szőrösödés: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ? l készíteni, ebből 2 dl. ?t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.

Cukorbetegség esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.

Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor

vagy: kukoricahéj tea

vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni

Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.

Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.

agydaganat: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.

A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?

ÉJFÉL ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ELVÁSI PERIÓDUSUNK.

DIÓLEVELET VI. hónap közepétől VII. hónap végéig kell begyűjteni és árnyékos helyen megszárítani, de jobb biztonságos gyógynövényeket árusító boltokban megvenni.
   

Azt mondják naponta meg kell enni egy almát, mert: " mindennap egy alma az orvost távol tartja!"".

Ezen kívül meg kell enni egy banánt a kalcium miatt, egy narancsot a C vitamin miatt és feltétlen meginni egy csésze zöld teát, cukor nélkül, a cukorbetegség megelőzése és a vérzsír csökkentése miatt!

Mindennap meg kell, igyunk 2 liter vizet, utána ki kell pisilni, ami megkétszerezi az időt, amit eddig a WC-n töltöttünk.

Mindennap el kell fogyasztani egy Activiát, hogy legyenek jó baktériumaink, a belekben, amit senki nem tud pontosan mire jó, de ha nem lesz ez a sok millió baktériumod, majd meglátod mi lesz!

Mindennap meg kell inni egy Aszpirin+ az infarktus megelőzése végett, egy pohár vörösbort szintén az infarktus megelőzésére és egy pohár fehér bort az idegrendszer karbantartására. Utána egy pohár sört, azt már fogalmam sincs miért. (talán a vese?) És ha egyszerre iszod meg, lehetséges, hogy agyvérzést kapsz, de ne idegeskedj, mert nem is fogod észrevenni.(úgy be leszel csápolva...)

Mindennap kell magvakat fogyasztani. Sokat, sokat, nagyon sokat, az agyad jobban működik a B vitaminok. stb. stb. stb. stb.

Ezen kívül 4-6 étkezés ajánlott kis adagokban, azzal, hogy mindegyik falatot legalább 36-szor kell megrágni, (mert a nyálban lévő emésztőenzimek a gyomorban nem találhatóak meg!"!), hogy szinte lefolyjon a torkunkon.

Így, ha jól számolom, csak az étkezésre kell napi 5 óra.

Mert mindegyik étkezés után jól ki kell, mossuk fogainkat még az alma után is, az Activia, banán és a magvas dolgok után is, sőt szájzuhany is ajánlott! Egészen addig még van fog a szádban, és nem szabad elfelejteni a fogselymet sem, ezen kívül a fogkefével való ínymasszázst sem, mint ahogy a hosszú öblögetést is nagyon fontos. A fürdőszoba így teljes átalakítást igényel, mivel el kellene helyezni benne egy CD lejátszót, rádiót és egy TV-t, tekintettel a hosszan tartó tevékenységre, amit a napi táplálkozás igényel.

8 órát kellene aludni és 8 órán felül dolgozni - ehhez hozzáadjuk a napi 5 órát, ami táplálkozással telik el és ezek után marad 3 óra naponta.

Statisztikai adatok szerint napi 3 órát-TV-t nézünk.

Namármost, ez a továbbiakban nem kivitelezhető, mert az egészséges élethez naponta minimum fél órát kell gyalogolni, ami annyit jelent, hogy 15 perc múlva indulj vissza, mert különben egy óra lesz a séta.

Ezen kívül baráti kapcsolatokat sem szabad elhanyagolni, ápolni kell, mert olyan, mint a növény: napi ápolást igényel.

Mindemellett muszáj legalább kétnapi sajtót elolvasnod és néhány hetilapot, hogy kritikus álláspontot tudjál foglalni a társadalmi és politikai eseményekről.

Szexelni is kellene napi szinten anélkül, hogy rutinossá váljon a dolog. Innovatív, kreatív kell, hogy legyél és mindig hódító. Erre is idő kell, hogy a tantrikus szexről ne is beszéljünk.

Családdal való foglalkozásra is kell időt szakítani, valamint a háztartási munkákra is: mosás, mosogatás, padlómosás, ha kertes házban élsz fűnyírás, ásás, kapálás és akkor még arról nem is beszéltünk, ha gyermekeid és házi kedvenced is vannak.

Számítások szerint, minderre minimum 29 óra kell abban az esetben, ha több dolgot csinálsz egy időben!

Például: Tusolj hideg vízzel és a szád tartsd tátva, így naponta meg fogsz inni 2 liter vizet, ami ajánlott az egészséges élethez.

Fogkefével a szádban szexelj a partnereddel, aki ekkor TV-t néz és újságot olvas, míg te a padlót mosod.

Egyik kezed szabad, azzal hívd barátaid és rokonaid közben idd a bort.

Uuuuu...

Nos, a megmaradt két szabad percben, küldd el ezt az üzenetet barátaidnak (akikre úgy kell vigyázni, mint a növényeidre) miközben eszed a napi kiskanál mézet, ami nagyon hasznos.



Most elköszönök tőled, mert az alma, az Activia, a sör, az első liter víz és a harmadik étkezés utáni magvas dolgok fogyasztása után nem tudom, mit kell fogyasztanom, de most sürgősen WC-re kell, menjek, ahol időt takarítok meg, mert emellett a fogaim is megmosom!




 
 
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 62
Heti: 410
Havi: 1 430
Össz.: 760 331

Látogatottság növelés
Oldal: FŰBEN FÁBAN ORVOSSÁG
ldősek lapja - © 2008 - 2024 - naplemente.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »