ldősek lapja

Nemcsak a 20 éveseké a világ, nyugdíjasok

Egytálételek

burgonyából nemcsak

vegetáriánusoknak



Tepsiben sült rozmaringos újkrumpli


1 kg újburgonya, 1 evőkanál olívaolaj, só, fekete bors, 2 ág rozmaring

zúzott levelei A krumplit megmossuk, majdnem puhára főzzük.

Lecsöpögtessük, megszórjuk kevés olajjal, megforgatjuk,só, bors,

rozmaring keverékébe. Előmelegített sütőben egy kikent tálba,

v. tepsibe tesszük. Kb. 25 perc alatt aranybarmára, pirul.

 

Hortobágyi töltött burgonya


A szokásos módon sertéspörköltet készítünk. Közben személyenként

két darab nagyobb burgonyát héjában megfőzünk, majd tisztítás után

hosszában félbevágjuk őket. Üregeket kaparunk ki. Ezután a pörköltet

levétől lecsurgatjuk és pépesre vágjuk. A húskrémmel megtöltjük a

burgonyákat, majd kivajazott tűzálló edénybe helyezzük. A pörköltet

tejfeles habarással besűrítjük, és a burgonyákat bevonjuk vele.

Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. (Nagyon finom.)


Húsos burgonyagombóc


A szokásos módon sertéspörköltet készítünk. Közben 40 dkg burgonyát

megfőzünk, meghámozunk és áttörünk, eldolgozzuk 20 dkg liszttel,

valamint 1 db tojással, csipetnyi sóval. Kb. 1 órát pihentetjük. A

pörköltet levétől jól lecsurgatjuk és finomra vágjuk. Ráhalmozzuk a

húspépet és gombócokat formálunk. Lassan, lobogó sós vízben kifőzzük,

majd leszűrjük. A tejfölös mártással áthúzva zöldpaprikával és

paradicsommal díszítve tálaljuk.

 

Juhtúrós rakott burgonya


Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 dkg juhtúró, 2 fej hagyma, 1 pohár

tejföl, 4 db kemény paradicsom, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt,

só, csipet őrölt bors, 1 teáskanál vaj.


Elkészítése: A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. A tejfölt kikeverjük

a reszelt sajttal. A paradicsomot meghámozzuk, a hagymát megtisztítjuk

és mindkettőt felszeleteljük. A tepsi alját vékonyan bekenjük vajjal,

és ráreszeljük a burgonya felét. Ezt a réteget megsózzuk és ráterítjük

a habosra kikevert juhtúrót (nem szabad előtte a hűtőben tartani).

Erre helyezzük a paradicsomot és a hagymát, majd megint burgonya

következik. Újra megsózzuk. Végül ráöntjük a tejfölös masszát, és

forró sütőben, kb. fél órán át sütjük. Fejes salátával tálaljuk.


Burgonya Orly-módra


Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 db tojás, 1 pohár tejföl, 10 dkg

trappista sajt, fél csokor petrezselyem, 3 evőkanál liszt, 1

teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál vaj, vegeta.


Elkészítése: A burgonyát megfőzzük és félretesszük, amíg langyosra

nem hűl. Ezután hámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd

összekeverjük a felvert tojásokkal, a liszttel, a borssal, sóval,

vegetával és az egészen apróra metélt petrezselyemmel. Végül

hozzáadjuk a tejfölt. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és beleöntjük

a masszát. Gazdagon megszórjuk reszelt sajttal és forró sütőben,

kb. fél órát sütjük. Idénysalátával tálalhatjuk.


Burgonya, tükörben


Hozzávalók: fél kg burgonya, 4 db tojás, 2 fej hagyma, 5 dkg füstölt

vagy trappista sajt, néhány szál petrezselyem, 1 evőkanál olaj, 1

teáskanál só,


Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk és kis kockákra vágjuk.

Egy nagy fenekű serpenyőben az olajon megpirítjuk a felkarikázott

hagymát, majd hozzáadjuk a burgonyát és fedő alatt puhára pároljuk.

Beletesszük az ízesítőket és ráütjük a 4 db tojást egymás mellé.

Egészen kis tűzön sütjük, amíg a tojások meg nem merevednek és

tükörtojásokká nem válnak. Ekkor megszórjuk a reszelt sajttal és

az apróra vágott petrezselyemmel. Néhány részbe vágva, feltétként

tálaljuk.


Burgonya bundában


Hozzávalók: fél kg burgonya, 3-4 evőkanál liszt, 1 db tojás, 1 dl tej,

1 kávéskanál só, néhány szál petrezselyem, a sütéshez: olaj, vegeta.


Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk és kb. 1 cm vastag szeletekre

vágjuk. Kb. 3 evőkanál lisztből, a tojásokból és a tejből sóval,

vegetával és az apróra vágott petrezselyemmel sűrű palacsintatésztát

készítünk. A burgonyaszeleteket először lisztbe, majd palacsintatésztába

mártjuk, és forró olajban mindkét oldalukat aranysárgára sütjük.

Köretként fogyasztjuk.

 

Kocsonyázott majonézes burgonya


Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 2 dl kefir, 1 dl majonéz, 1 dl tej, 1

kis fej vöröshagyma, 1 csokor snidling vagy zöldhagyma szár, 1/2 dl

fehérbor, 2 evőkanál zselatin, só és őrölt bors ízlés szerint, 2

evőkanál ecet, 1 evőkanál cukor.


Előkészítése: a burgonyát héjában megfőzöm, meghámozom. Vékony

karikára, majd kis kockára vágom. A hagymát felkockázom és megsózom.

Ecettel, cukorral, kevés sóval kellemes, nem túl savanyú levet

készítek, amelybe a még forró burgonyát beleteszem. Legalább harminc

percig hagyom benne, közben elkészítem a mártást. A majonézt simára

keverem a kefirrel, a borral, a nagyon apróra vágott snidlinggel,

és kevés sóval, borssal ízesítem. Ezután a sós hagymát belekeverem.

A zselatint kis lábosba szórom, ráöntöm a tejet, és néhány percnyi

áztatás után kis lángon, folyamatos kevergetés közben folyósra

olvasztom.


Elkészítése: mély salátástálba öntöm a mártást, hozzáadom a közben

leszűrt burgonyát, és belekeverem a már csak langyos zselatint. Egy

koszorú formát folpack fóliával kibélelek, beleöntöm a majonézes

burgonyát, majd a tetejét is befedem. A hűtőszekrényben szilárdulásig

hűtöm. Tálalás előtt szép tálra borítom, és a tetejét tetszés szerint

feldíszítem. Koszorúforma híján őzgerinc vagy egyéb kerek formát

is használhatunk, az a lényeg, hogy a burgonya jól adagolható,

szeletelhető legyen.


Egészben sült fokhagymás újburgonya


Hozzávalók: 1 kg újburgonya, 20 dkg liszt, 3 gerezd fokhagyma,

1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál só, 1 evőkanál olaj.


Elkészítése: Az újburgonyát letisztítjuk és sós vízben puhára főzzük

úgy, hogy ne essen szét. Leszűrjük, és lisztben megforgatjuk, majd az

olajon aranybarnára sütjük. A fokhagymát összezúzzuk, a petrezselymet

apróra vágjuk és a burgonyára szórjuk. Az egészet összerázzuk.

Megsózzuk és átforrósítjuk.


Sajttal sütött burgonya

 

Hozzávalók: 60 dkg lisztes burgonya 2 gerezd fokhagyma só, bors, 20 dkg ementáli sajt 2,5 dl tejszín, zsiradék és zsemlemorzsa a tálhoz


Előkészítés: A nyers burgonyát meghámozzuk, megmossuk és nagyon vékony szeletekre vágjuk (legegyszerűbb uborkaszeletelőn); a fokhagymát megtisztítjuk és szétnyomkodjuk; a sajtot nem túl finomra reszeljük; egy tűzálló tálat kivajazunk, és zsemlemorzsával beszórunk.

Elkészítés: Egy kevés fokhagymát szórunk az előkészített tálba, és rétegesen rátesszük a burgonya felét; ezután sóval, borssal és fokhagymával ízesítjük, rátesszük a sajt felét, majd a burgonya másik felét; ezt ismét sóval, borssal és fokhagymával ízesítjük, rászórjuk a sajt másik felét; végül leöntjük tejszínnel, majd előmelegített sütőben, 180 °C-on 50-60 percig sütjük.

Egytálételként vacsorára, vagy köretként rostonsültekhez,

sült bárány- vagy marhahúshoz egyaránt kitűnő.


Valódi sült krumpli


Hozzávalók: 1 kg krumpli, ízlés szerint só

Elkészítése: A meghámozott krumplit lehetőleg egyforma hasábokra

vágjuk, konyharuhán leszárítjuk, majd az olajsütő készülékbe, 190

fokos hőmérsékletűre felhevített olajba téve addig sütjük, amíg nem

színesedik, de már üveges kissé (2-3 perc). Leszűrjük és hagyjuk

kihűlni. Közvetlenül tálalás előtt ismét beletesszük a forró olajba

és most már szép piros-ropogósra sütjük (4-5 perc). Az ily módon,

tehát két részben sütött krumpli kívül ropogós, belül puha, porhanyós.

Kizárólag a tányéron szabad megsózni, különben megpuhul, megszívósodik.

Az e módszer szerinti krumplisütésnek óriási előnye, hogy az elősütött

krumplit sokáig tárolhatjuk a mélyhűtőben, adagokra osztva, polietilén

zacskóban. A fagyasztóból elővéve szinte pillanatok alatt készre

süthetjük. Meg sem kell várni, amíg felenged, azonmód fagyosan

süthetjük is, az olaj hőmérséklete azonban 190 foknál ne legyen

alacsonyabb. Egyszerűen és gyorsan készíthető, olcsó.


Újburgonya fűszeres bundában


Elkészítése: Az újburgonyát alaposan ledörzsöljük, többször váltott

vízben megmossuk (nem kell meghámozni), majd konyharuhán leszárítjuk.

A tojásokat felütjük, a fehérjét a sárgájától elválasztjuk és kemény

habbá verjük, a sárgákat külön edénybe tesszük, hozzáöntjük a sört,

majd állandó keverés közben hozzáadjuk a lisztet, a szardellapasztát

(ezt érdemes kevés sörrel előzőleg pépesíteni), a mustárt, a

szerecsendiót, a borsot és a gyömbért. Ha a tészta egynemű, hozzáadjuk

a sót, valamint a felvert tojásfehérjét és néhány gyors mozdulattal

összekeverjük az egészet. A burgonyaszemeket egyenként megforgatjuk

a lisztben, majd abból kivéve a sörös tésztába mártjuk. Ezután

egyenként tesszük a 180 fokra fölhevített olajba, hogy a tésztától

csöpögő burgonyaszemek ne ragadjanak össze. Szép piros-ropogósra

megsütjük (6-7 perc), lecsöpögtetjük, és salátával vagy valamilyen

hideg mártással - pl. paradicsom-, sajt-, gombamártással - tálaljuk.

Kissé munkaigényes, de nagyon ízletes étel.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 74
Heti: 360
Havi: 1 380
Össz.: 760 281

Látogatottság növelés
Oldal: EGYTÁLÉTELEK
ldősek lapja - © 2008 - 2024 - naplemente.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »